Az ilyen személyek addig vannak megelégedve önmagukkal, amíg keményen dolgoznak és eredményesek. Gyakran nevezik őket munkamániásoknak. A munka van az első helyen, a lazítás, az élvezetek és a kikapcsolódás pedig az utolsón. Amíg a feladataikat végzik minden tőlük telhetőt beleadnak, sőt még annál is többet, s így a végső határaikat feszegetik. A fáradságot akkor sem veszik figyelembe, amikor már teljesen kimerültek. A testük vészkiállt, de nem engedik meg maguknak a pihenőt. Ilyen tempó mellett fennál a kiégés veszélye, valamint a lelki és fizikai sérülés lehetősége.
Gyerekkorukban valószínűleg akkor kaptak elismerést, amikor szorgalmasak és eredményesek voltak, a pihenés pedig lustaságnak számított. Ezt a korán elsajátított működési módot, felnőttként is alkalmazzák azért, hogy további elismerésben részesítse őket a környezetük.
Ezeknek az embereknek gondot okoz amikor eljön az évi szabadság ideje. Kellemetlenül érzik magukat, mert nem tudnak magukkal mit kezdeni, unatkoznak, ezért minden szabad pillanatukban elfoglalják magukat. Valójában a végtelen üresség érzése elől a munkába menekülnek. Valahol mélyen úgy hiszik, hogy a munkájuk nélkül kevésbé értékesek. Meg kell tanulniuk lazítani, pihenni, szórakozni.
